Az építész
Elsődlegesen az építész tervező az, aki az építtető elképzelését – hol vázlatos, hol határozott elképzelését – az épület tekintetében terek összességeként megfogalmazza, és létrehozza az épület elvi – még csak papíron létező – kialakítását.
Az építész, építészmérnök az a személy, aki akár a tervezés előkészítését is érintve, szakmai és elvárható összetett tudása alapján az egész épület valóra váltában karmesteri szerepet játszhat. Ez az építész másodlagos szerepe. A jelen kort megelőzőleg majdnem hogy a másodlagos szerep volt az első. E vonatkozásban elég csak Pollack Mihályra gondolni, mint az építész aki tervezett és épített.
A terv szintjén az építész tervező – együttműködve szakmérnök társaival (és összefogva munkájukat) – a tartószerkezeti tervezővel, az épületgépész tervezővel, az épületvillamossági tervezővel – meghatározza a tervek funkcionális kialakítását, az ebből adódó szerkezeteket, és a funkciót kiszolgáló gépészeti, villamossági rendszereket. Hogy a megépített ház a remekbe szabott funkcionális rendszer mellett a maximális élvezettel élhető, használható legyen, az építész tervező az építtető iránymutatása mellett feldíszíti a kialakult formát külsőleg, a belsőt pedig önmaga, vagy belsőépítész kolléga közreműködésével.
Hogy mindaz ami megépül, minőségi legyen, meghatározó szerepben van az építész, építészmérnök, hiszen a tervekkel (minőségi tervekkel) már előrevetíti a kivitelezés várható minőségét is. Az építésben résztvevő szakemberek munkáját nagyban megkönnyíti, ha terv amiből építenek jól kidolgozott, jól megvalósítható szerkezeteket foglal magába, alkalmas anyaghasználatot ír elő.
Mindezt a minőségi láncot erősíti, ha az építész felelősen megalkotja a terveket, és magát a kivitelezést is végigkíséri annak szakmailag független ellenőreként, szervezőjeként.
A tehetséges, készséges és szakmailag minden téren felkészült építész kulcsot jelent minden építmény sikeres létrehozásában.