Az építésről, kivitelezésről – az építés folyamata

ÉPÍTÉSSZERVEZÉSI MÓDSZERÜNKKEL 15-30 SZÁZALÉKKAL KEDVEZŐBB KÖLTSÉGGEL ÉPÍTHET, MINT TENNÉ AZT

GENERÁLKIVITELEZŐVEL, VAGY A SAJÁT LEBONYOLÍTÁSÁBAN

  • épülete kiváló minőségű építőanyagokból épül
  • az építkezést végig műszaki ellenőrzés kíséri
  • az előzetes költségellenőrzés miatt nem csúszik ki a kivitelezés az előirányzott keretből

A HASZNÁLATBAVÉTELHEZ SZÜKSÉGES ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNYT AJÁNDÉKKÉNT ADJUK

 

A kivitelezés fogalma: az építési beruházás megvalósításáért végzett építési tevékenységek és az ezekkel kapcsolatos irányító és ellenőrző tevékenységek együttese. 

A gyakorlati értelmezés szerint a kivitelezés a beruházás azon szakaszát jelöli, amikor az épület, építmény, építményrész, illetve egyéb építési szakmunkák által fizikai valósággá válnak – azaz az épületet kivitelezik, megépítik. Teszik ezt a jóváhagyott, szükség esetén engedélyezett tervek alapján, a hatályos jogszabályokhoz igazodva. A kivitelezés, építés eredménye a rendeltetésszerűen és biztonságosan használható ház, építmény, illetve ezek részei. 

 

Ha a precíz szavakat félretesszük, írjuk le a folyamatot életszerűbben.

Arról, hogy miként érdemes a kivitelezés szakaszára ráfordulni, már több helyen említést tettünk (terveztetés, várható költségek előzetes vizsgálata, engedélyek, stb.). Most nézzük a tényleges megvalósítást, azaz az építést, más szóval, a kivitelezést.

kivitelezéshez 2Az épületet az építse meg (nevezzük Kivitelezőnek), aki ért a szakmájához és ezt személyes referenciákkal is tudja bizonyítani. Ha vannak ilyen kivitelező vállalkozóink, akkor az fog dönteni köztük, hogy ki tudja a legtöbbet adni az elképzelt épületünk, létesítményünk megépítéséhez. Ehhez tartozik az a cseppet sem elhanyagolható tény, hogy ugyanarra a műszaki tartalomra melyikük mennyi díjért vállalkozik. Általában sok építtető szemében csak a vállalási díj mértéke számít, de jegyezzük meg, ez korántsem elégséges szempont. Mint az előző gondolatban említettük, a teljes körű kivitelezésre, vagy a kivitelezés egyes részeire vonatkozó vállalás tartalma határozza meg, hogy az ajánlat díja mennyit ér. Érdemes figyelni arra, hogy mennyire komplett a tartalom, mennyi marad ki esetleg a megállapodásból, amiért később majd fizetni kell a kivitelező felé az építtetőnek.

Elkezdődik az építkezés (kivitelezés), fontos a pontos kitűzés, a tervek biztosítottsága a helyszínen, és az engedélyek, bejelentések megléte. A kivitelezés során minden anyagnak, gépnek, szakembernek időben rendelkezésre kell állnia, hogy az építés gördülékenyen  folyhasson. Mindez egyszerűbb, ha az építtető az építésre generál kivitelezővel állapodik meg. Sok gondot levesz az építtető válláról, egyúttal az is igaz, hogy általában így kerül az építkezőnek a legtöbbe a kivitelezés. A kivitelezés megszervezésére generál kivitelezőt nem igénybe véve is van lehetőségünk – erről bővebben társoldalunkon tájékozódhat.

Kivitelezési munkáinkból

További referenciáink megtekinthetőek társlapunkon

A kivitelezés menete vázlatosan:

  • kitűzés
  • földmunka kivitelezése
  • szerkezet építése (az alkalmazott szerkezet jellegének megfelelően)
    • betonozási munkák kivitelezése
    • betonacél szerelés
    • előregyártott vb. szerkezetek megépítése
    • zsaluzási munkálatok
    • falazatok kivitelezése
    • ácsmunkák
    • tetőfedés, lemezburkolás kivitelezése

kivitelezéshez 3

  • befejező kiviteli munkák
    • nyílászárók beépítése
    • aljzatképzés (szigetelés, betonozás)
    • vakolás
    • burkolás
    • festés
  • szakipari kiviteli munkák (gépészet, elektromosság)
    • közműbeállások
    • belső hálózat szerelése
    • szerelvényezés

 

Az építési munkák lezártával – azaz a “kulcsrakész állapot” bekövetkeztével történik a kivitelezővel, kivitelezőkkel történő átadás-átvétel lebonyolítása. Ekkor veszi vissza az építtető a munkaterületet. Értelemszerűen, ha több fővállalkozó dolgozik, és a munkájuk egymásra következik, akkor több átadás-átvétel zajlik le az építkezés közben.

 

Az építés és kivitelezés legnagyobb számban érintett épülettípusai:

  • lakóépület (családi ház, társasház)
  • kereskedelmi és ipari (szolgáltató) épület
  • középületek

Az építőiparban szám szerint családi ház épül a legtöbb, de ezek építési költsége általában jóval kisebb, mint egy átlagos kereskedelmi vagy ipari épületé. Így elmondhatjuk, bár több családi ház vagy társasház épül, mégis az ettől eltérő funkciójú összes épület építési költsége nagyobb.