Ha velünk dolgoztat, biztonságban érezheti magát, hiszen szolgáltatásaink közé tartozik
az építtető jogi támogatása.
- tájékoztatást adunk az adott feladathoz kapcsolódó jogrendeletekről (eljárási, építésfelügyeleti és kivitelezési tevékenység – lásd alább), és felhívjuk figyelmét a vonatkozó részekre, melyekre figyelni kell.
- emellett opcionálisan segítséget nyújtunk szerződések megírásában, szerződéskötésben, a szerződések betartatásában.
- nem kell, hogy a feje fájjon a terveztetés és kivitelezés során, mert nem érheti meglepetés.
A tervezés és kivitelezés folyamatát is több törvény, építőipari rendelet illeti.
Általános jogszabályok
- ha a nem is specifikusan, de részeiben érintőlegesen a kapcsolódnak az építőiparhoz, mint például az Alaptörvény, PTK, BTK és egyes rendeletek
- kifejezetten az építőiparról szól azonban az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.)
A specifikus jogszabályok (a teljesség igénye nélkül), melyek a tervezés és építés témakörében a leggyakrabban betartandóak:
Építésügyi hatósági eljárások
- hatóságokra vontkozó rendelkezések
- az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (Eljárási kódex)
- az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól szóló 245/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet
- az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK)
- az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet (OTSZ)
Építésfelügyelet
- az építésfelügyeleti bírságról szóló 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet
Kivitelezési tevékenység
- az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (módosította: 336/2013. (IX. 20.) Korm. rendelet) (Építési kódex)
- az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet
Szakmagyakorlás
- az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
A fenti felsorolás szemelvény a 2014. november 2-án hatályos rendeletekből.